2011. december 21., szerda

Alacsony Tátra

Karácsony előtti hétvégén elmentünk havas vidékre, egy kis 'élmény' túrasízésre az Alacsony Tátrába. Első két nap cudar szeles idő volt, de a végére hétfőn volt részünk szép időben is.
Szombaton utaztunk Csertovicáig, majd onnan indultunk föl a gerincen a Gyömbér ház felé. Kicsit elszámoltuk magunk, nagyon későn indultunk, a kijegesedett gerincen nehezen haladtunk, így ránksötétedett, és a viharos szélben egyáltalán nem volt élvezetes. Végül a léceket ledepóztuk a 'Crazy Hill' nevű helyen...
Másnap délelőtt begyűjtöttem a kölcsön léceket, de a kitartó rossz idő miatt délután inkább csak a házban regenerálódtunk. Vasárnap elindultunk visszafelé, szerencsére elállt a szél, délutánra még a nap is kiderengett néhol. Egy-két jeges meredek helyen lecsatoltunk és gyalog mentünk fel, a vízszinteseken jól haladtunk, és a lejtőkön is elég jól lecsorogtunk, a végére volt egy-két valóban élvezetes szakasz is. A havas táj gyönyörű volt, és megcsodálhattuk az egész Magas Tátra vonulatot.
Megint tanultunk valamit...


Több kép

2011. december 12., hétfő

Meggi (E bringa)

Már javában ősz lett, mire kész lett E bringája is. A neve Meggi lett, és kisebb igazítások után így néz ki. A régi Csepel váz új bőrben :)


2011. december 4., vasárnap

Cuba lunatica

Régi vágyam teljesült azzal, hogy meglátogattuk Kubát; majdnem két hetet töltöttünk a szigetországban. Megtapasztaltuk a Karib tengert, a 1950es évekbeli régi autókat, a szegénységet, az embargót, a szocializmust (ami kicsit kezd elkanászosodni), no meg a kubai életvirtust, zénét, a rum-koktélokat, a dohányt.

Fotóalbum itt








Egy a Százból - Fusstein Nordkante

/A nyári Fussstein mászás leírása/

Eredetileg ezzel az úttal terveztük kezdeni az augusztusi vakációnkat, de az időjárás közbeszólt, ezért előbb a Dolomitokat vettük célba. Miután ott már minden kinézett utat megmásztunk (ahogy Zoli beszámolójában olvashatjátok), és a Karlsbader Hütte vendégszeretetét nem élvezhettük a Lienzi Dolomitokban, úgy döntöttünk, hogy befejezésül, mint hab a tortára, mégiscsak kell nekünk az a hatalmas gránitkúp.

Így aztán, magunk mögött hagyva Cortinát, elindultunk Zillertal felé.

A parkolóból tett könnyű kis séta után, úgy 971 méter szintet leküzdve máris a Geraer Hüttében voltunk. Közben szerencsére szembejött egy teherlift, amire a holmink nagy részét gyorsan rá is bíztuk. Így azért kellemesebb volt a kaptató, még úgy is, hogy közben egy kiadós eső miatt egyesek a házhoz vezető utolsó métereket futva tették meg, mások meg egy istállóban találtak menedéket. Szóval a délután szárítkozással, pihenéssel és sörözgetéssel telt, immáron 2326 méteren, a ház melegében. Gondosan megterveztük a másnapi menetrendet.

Nagyon hajnalban (már nem emlékszem pontosan hánykor, mert előző este kisebb vita alakult ki az időpontot illetően) csillagos ég alatt kezdtük meg utunkat a beszállás felé. Előbb füves-köves terep, aztán moréna. Azután jött (számomra) a feketeleves - a “spaltenreicher” gleccser. David a gyenge bokájára hivatkozva (illetve arra a nem elhanyagolható tényre, hogy se bakancsa, se hágóvasa nem volt), ezen a ponton úgy döntött, hogy inkább visszafordul és a házban tart egy wellness napot, miközben lélekben velünk lesz. Nem volt mit tenni, felszerelés nélkül nem éri meg elindulni egy ilyen terepen. Ez a lépés viszont engem is megingatott egy kissé a hitemben, hogy nekem ez JÓ lesz. Fontolgattam mindenfélét, de a srácok egy aljas érzelmi zsarolással (ha Te nem jössz, mi sem megyünk) rávettek, hogy adjak egy esélyt a dolognak, magamnak és a gleccserhasadékoknak... Sajnos ez a dilemma elég soká tartott, így az utánunk induló partik szép lassan mind megelőztek minket. Ezt annyira nem bántam, mert legalább láttam, hogy a hasadékok között nagyjából merre visz az út. Minden bátorságomat összeszedtem, felkerült végre a hágóvas a bakancsra, és máris a gleccseren voltunk. Ádám elől, én a kötél közepén, Zoli a sor végén. Eleinte meglehetősen remegtek a térdeim, azt hiszem, nem a hideg miatt :-) Aztán egyszer csak odaértünk, ahol a meredek hó összetalálkozott a sziklával, és nem volt semmiféle peremhasadék. Ennek megörültünk, mert a leírás szerint a Bergschrundon átjutni nem egyszerű. Így viszont csak fel kellett másznunk a viszonylag jó havon, aztán egy kellemetlen, mozgós-törős részen még pár métert felfelé, majd egy jól megmért kötélhossznyit jobbra traverzálni egy nagy párkányon. A beszállásnál nagy volt a “social life”, az előttünk érkező két parti készülődött éppen. Szóval egy kis kényszerpihenőt tartottunk, ami idő alatt szépen konstatáltam magamban, hogy innen nincs visszaút, csak felfelé, és tulajdonképpen nem is volt olyan szörnyű ez a gleccser...

Végre elkezdődött az út érdemi része, számomra a legélvezetesebb, mászás a gránit jellegzetes tábláin, repedésein, mintegy 400 métert haladva felfelé, egészen a 3380 m magas csúcsig! Zoli kezdte az elölmászást a kicsit vizes, meredek falon, és láttuk rajta, hogy a mélybe vetné magát, ha a második hosszt nem adnánk neki. Ezt nem kockáztathattuk, így hát folytatta tovább a partink vezetését. Ezután egy határozott pillanatomban kiharcoltam magamnak én is egy szép hosszt, majd Ádámnak is jutott, és nagyjából váltva haladtunk tovább, gondosan ügyelve persze arra, hogy szem előtt tartsuk Zoli kielégíthetetlen étvágyát az elölmászásra. Az út nem túl nehéz, két helyen V-, egyébként főleg IV és néha III, amolyan “alpokbéli-gránitszámozás” alapján. A négyes hosszok szép kompakt sziklán kanyargóznak felfelé, a könnyebbek viszont gyakran törős, instabil tömbök között vezetnek, ami számomra sokkal nagyobb pszichés terhelést jelentett. A standok általában nittelve vannak, közöttük azonban saját köztesekre kell hagyatkozni (volt elegendő hely ékek, friendek számára).

Már az út második felében jártunk, amikor a mögöttünk mászó páros végül elhagyott bennünket. Én úgy éreztem, hogy egész jó tempóban haladunk, de hát hárman voltunk, és nem nittről nittre másztunk, hanem saját köztesek elhelyezésével kellett foglalatoskodni, az utat a sziklaformák alapján kellett keresni, nem adott útjelzést a következő csillogó köztes. Mindhárman vittük a saját kis hátizsákunkat, benne egy kevés elemózsia, meleg ruha, na és nem elhanyagolható súlyként a bakancs, hágóvas, jégcsákány. Nekem ez újdonság volt, mert eddig még nem szálltam be olyan útba, amelyet gleccserfelszereléssel kellett megközelíteni. Az utolsó négyes szakasz után gyorsítottunk a tempón egy kis szinkronmászással a csúcsig. Amikor felértünk, igencsak lefelé kacsingatott már a nap, persze ettől az elénk táruló táj látványa talán még szebb lett :)

Sietősen gyönyörködtünk egy nyúlfarknyit a kilátásban, gyors cipőcsere és összepakolás, majd uzsgyi lefelé. A leírás említett valamit a lejövetelről, egy jól jelzett ösvényről álmodoztunk, amely a valóságban azonban nagyon meredeknek és kitettnek bizonyult, sok-sok mozgó kővel, lábunk alól kigördülő törmelékkel. Miután lement a nap, a lámpánk fényére és a megérzéseinkre tudtunk csak hagyatkozni, úgy botorkáltunk a hatalmas hegy oldalában a következő kék-sárga pöttyöket keresve. Volt, hogy hosszú ideig szem elől tévesztettük a jeleket, s ilyenkor nagyon bizonytalanul indultunk el több irányba 10-20 métert, hogy hátha erre lesz. Hála kitartó keresésünknek és Zoli csalhatatlan szimatának, előbb-utóbb mindig visszataláltunk az „ösvényre”. Kisebb lemászásokkal, két drótköteles résszel tarkított, véget nem érő lefelé botorkálás után egyszer csak megcsillanni látszott egy aprócska fény a hegy lábánál: Dávid lámpája!!! Elmondani nem tudom, mennyire megörültem neki! Végre vége a veszélyes ereszkedésnek, és lankásabb terepre értünk, mindig a kis lámpafény felé tartva. Volt nagy öröm, mikor végre odaértünk :) Már csak egy könnyed mezei séta várt ránk a házig. Éjjel egykor, hullafáradtan, ismét feladat előtt álltunk: a házinéni kiadta valaki másnak a mi négy helyünket a lágerben. A sötét szobákban kutatva azért szerencsére akadt másik négy hely, ahol kényelmesen elszenderedtünk - egyikünket sem kellett álomba ringatni.

Összegezve az élményeket: szerintem ez az út nem véletlenül szerepel a száz extrém című gyűjteményben. Már a beszálláshoz vezető út is egy szép túra lenne akár önmagában is, egy “lájtosabbra” tervezett napon. A mászás igazi élmény, kivéve a mozgós részeket, és az út hossza sem jelentéktelen (400 m szint, kb. 450 m mászás). A csúcsról a kilátás csodaszép, és aki gyorsabb, mint mi, az innen áttúrázhat a szomszédos Olpererre is. A lejövetel jelenti az út valódi extrémségét, legalábbis én úgy éreztem, hogy ehhez képest pl. a Sárga fal-ról lejutni körúti körömcipős séta volt.

Másnap reggel szép komótosan rendbe szedtünk magunkat és a holmijainkat, és visszatértünk a völgyben várakozó autóinkhoz. Könnyes búcsú a hegyektől és Dávidtól, aztán indulás haza, ki nyugatnak, ki keletnek, de mindannyian feltöltődve, a jó friss hegyi levegőtől, a mászás élményétől és az együtt töltött egy hét emlékeitől.

Tangl Eszti

Fotóalbum itt



Az első pillantás – a bal oldali él a Nordkante



Vándorlás a gleccserhasadékok között a reggeli ködben



Bergschrund helyett egy kis felmászás, Ádám vezetésével



Zoli az első hosszban, szorosan az előttünk mászó parti mögött



Jó a kötélvezetés a sima táblákon



Hol vannak a fogások és a lépések?



Csúcson



A kilátás egy része



Hát nem egy Kék-túra…



Másnapra persze elvonultak a felhők

2011. október 6., csütörtök

Új fedél

Rászántuk magunkat a tetőtér bővítésre, és szeptemberben elkészült az új tető! Ez még csak az első fázis, de legalább már nem ázunk meg :)


Dolomitok + Fussstein

Egy kis nyári aktív pihenésre ismét az Alpokba vettük az irányt. Eredetileg a Lienzi Dolomitokat terveztük, de végül a 'rendes' Dolomitok lett belőle, a végén egy kis Zillertallal tetőzve. Eleinte esős időnk volt, de másztunk pár szépet: a Cinque Torri-n, Cortina mellet a Punta Fiames-re, az Averau-ra. A Zillertalban pedig a Fussstein Nordkante-t sikerült megmásznunk.

Képek a picasán
Zoli cikke a Mahoe oldalon




2011. július 25., hétfő

Óriás lépcsőkön a Kihalt Hegységben (Totes Gebirge)

Zoli nagy lelkesedéssel tért vissza a mászáshoz, és ismét egy érdekes utat nézett ki: ezúttal a Totes Gebirgében. Első ránézésre is ígéretesnek tűnt a ‘Lauf, Forrest, Lauf!’ út (14 kötélhossz, 6-os), így minket sem kellett sokat győzködni ehhez a hétvégi programhoz. Nem bántuk meg: függőleges letörésekkel szabdalt, hatalmas ferdén álló sziklarétegeken mászhattunk. Igazi alpesi hangulatban volt részünk, egy nem túl nehéz, élvezetes útban.


Az esős idő miatt kétszer is elhalasztottuk az indulást, de harmadjára nekivágtunk az 5,5 órás útnak (Zoli, Peti, Eszti és Ádám). Elég későn értünk az Almsee tóhoz, így nem volt alkalmunk a házban költekezni, csak az autó mellett, a csilagos ég alatt dobtuk ki hálózsákjainkat.



A körülöttünk sorakozó szikla-piramisokat csak másnap hajnalban láttuk meg. Majd 1000 méter szintet gyűrtünk le a beszállasig, amit hamar meg is találtunk a falrajz alapján (Eszti szúrt ki egy jellegzetes pikkelyt). Az első hosszban pár méternyi 5- betét van, a 3.-ban egy szép 5-ös piaz (az a bizonyos pikkely), nagyrészt viszont kényelmes reibungtábla (3-as). Ez jellemző az út egészére is: nagyobbrészt szabályos ferde táblákon halad, amit helyenként függőleges betétek tesznek lépcsőzetessé. A biztosítás a reibungos részeken ritkás, de elegendő, a nehezebb szakaszokban korrekt (2009-ben újították fel az utat). A falkönyv tanulsága szerint nem gyakran mászott út: idén a mienk volt az első bejegyzés, de 2009 óta is csak a hatodik!


A hosszú kötélhosszak miatt azért egy-két eltévelyedéssel is színesítettük a haladást – én egy sétálós részen túlmentem, és teljesen kikerültem a 12. hosszt (egy 6-ost)… Egyre jobban kitárult a kilátás, aztán már csak két hossz volt hátra: két hossz csodaszép, szabályos reibungtáblán -- 5-ösre írták, de gyorsan fel lehetett ‘sétálni’ rajta. Zoli és Peti már póló nélkül sziesztáztak a csúcson, ettől Eszti is új erőre kapott. Egy barkácsolt fa kereszt jelzi a Zwölferkogel csúcsát (2099 m).


Estére nem tértünk vissza az autóhoz, a Pühringerhütte-ben éjszakáztunk, úgyhogy még jó pár óra túra várt ránk a kihalt karszt fennsíkon keresztül. Víz nem sok van errefelé (leginkább csak hó formájában a víznyelők mélyén), éles kő annál több, Eszti bakancsának le is vált a talpa. A háznál kötelező folyékony ásványianyag pótlással zártuk a napot. Vasárnap ismét túráztunk, hiszen még vissza kellett ereszkednünk a parkolóig, ezúttal létrákkal tarkított túristösvényen. Egy darab mészkövet innen is hazahoztunk a leendő sziklakerthez.

2011. július 14., csütörtök

Bringa

Elkészült az új dinnyebringa!

Mutatós, könnyű, hihetetlenül halk, és nagyon jól gurul!








Fixiként még nem volt időm beidomítani :)


(És egy kis reklám: itt készült.)

Még több kép


Sünik, cincérek

Beköltözött egy süni a kertbe, vagyis nem is egy, hanem mindjárt három! Egy nagy és két kicsit. A kert végében lévő komposztkupac alatt szeretnek tanyázni napközben, este meg fel-alá szaladgálnak. Mi ennek nagyon örültünk (a csigák kevésbé...).
Sajnos csak így sikerült lencsevégre kapni őket:




Más hivatlan vengédünk is volt: a szobában több napi sejtelmes kaparászás után előbújt pár bogár, (valószínű házi cincérek). A parketta alatt élhettek, aztán most kirágták magukat, a falon keresztül. Megkínlódtak vele... Reméljük több nincs.


2011. június 15., szerda

Paklenyica

Idén is Paklenyicán voltunk a pünkösdi hétvégén, három szép mászónapot töltöttünk el.

Többi kép a weben




2011. június 3., péntek

Érik a cseresznye


Eldőlt a nagy kérdés: a gyümölcsfa a kertben nem meggy, hanem cseresznye. És finom ropogós, édes! :P






Wekerlei futás

Úgy alakult, hogy itthon voltunk vasárnap, úgyhogy elmentünk a kerületi futóversenyre, a Wekerle napok alkalmából. A környező kedves utcákon futottunk végig a telepen, mind a 4,2 km-t. Ahhoz képest, hogy idén egyszer sem voltunk futni, egész jó idő alatt :)

Beköltöztünk!

Csak meglett a felújítás, és beköltöztünk!
Azóta megjött a nyár is, kizöldült minden. Élvezzük a csendet, a kertet, a sok zöldet!
:))))

2011. február 12., szombat

Felújítás

Azért a felújítás is halad -- feltettünk pár új képet ide.
Kész van a csempézés és a járólapozás, a plafon-kivágás a leendő lépcsőhöz, és folyamatban van a glettelés. Nemsokára festhetünk.


Tátra 2011 január

Kimentünk egy kis havas mókázásra pár napra a Tátrába. A teljesítmény kedvéért felmentünk a Karcsmar kulouárban és a Kis Gerlachfalvi-csúcsra, utána lazábbra vettük az iramot: áttúráztunk a Poprádi házba csekély 12 óra alatt, meg felmentünk a Sárkány nyeregbe csúszkálni egy kicsit (a Tátra csúccsal viszont továbbra is adósok maradtunk). Ritka gyönyörű időt fogtunk ki.

Képek a weben


2011. február 6., vasárnap

Trepnizés Köpüskőn

Kihasználtuk január utolsó előtti hétvégéjét egy kis trepnizésre Köpüsön (itt csak decemberben és januárban szabad mászni). Szép napos, meleg időt fogtunk ki, és a társaság is jó volt! Végre mi is felavattuk Eszti új trepnijét. E bevállalt elsőben egy öt (!) kampóhellyel induló utat is.

trepniszoknya

bemelegítő út -- kimelegedtem benne

tipikus köpüsi képeslap (krízis)

.

csak óvatosan a kampókkal

2011. január 12., szerda

Panamá -- 2011

Úgy alakult, hogy idén is az Atlanti túlpartján ért minket az újév :) de ezúttal még az északi féltekén. Panamában voltunk pár napig: megnéztük a csatornát, egy esőerdő-fedte vulkánt (Volcán Barú. 3475m -- az ország legmagasabb pontja), meg az óceánpartot.
B.Ú.É.K.!

Képek a Picasán

Nagyhajó a panama csatornán

Törpe az óriáslevelek közt

Este az óceánparton

Csendes-óceán-part