Történt egyszer, még 2008-ban, hogy volt szerencsém "Európa legszebb gerincútját" megmászni Zolival (beszámoló). Akkor a kedvezőtlen időjárás miatt későn szálltunk be, s emiatt az "i" pontjáról le kellett mondanunk. Az utolsó standba este 10 órakor csattintott csavaros eléggé egyértelművé tette számunkra a döntést: a csúcstű ezúttal kimarad, irány a ház. Nos, ez a bizonyos Gipfelnadel azóta sem hagy nyugodni. A fejembe vettem, hogy visszatérek, és egy másik gerincen (még jó, hogy három is van) felmászom és feljutok a tű tetejére! Az idei nyár éppen ideális időpontnak tűnt ehhez a túrához (is).
Miután magunk mögött hagytuk a Zsigmondy csúcsot és Zillertal-t, meg sem álltunk Svájc közepéig, Uri tartományig. Itt az Urner-tó partján egy kis kempingben ideiglenes tábort vertünk, egy tóban úszás, egy éjszakázás és egy zuhanyzás erejéig. Másnap reggel irány Göschenen! A már ismerős parkolóban elhelyeztük a Mozgó Alaptábort, felmálháztuk magunkat és elindultunk a teherfelvonóhoz, ami az út feléig kb 5 Frankért felröpíti a hátizsákokat. No igen, de a híres tájékozódó és emlékező képességemben itt sem csalódtam: a teherfelvonó a parkoló mellett volt, én pedig nyílegyenesen a Salbit Hütte felé vezető ösvényt vettem célba. Eleinte Ádám még hitt nekem, hogy mindjárt itt lesz a lift alsó állomása, de hamar beláttam, hogy a tévedésem most egy hosszú, cipekedős gyaloglást eredményez. Szerencse, hogy olyan sportosak és erősek vagyunk, hogy szinte meg se kottyant :)
A röpke 2 és fél óra séta után végre előttünk a Hütte! Foglalásunk persze nem volt, de lett azért hol aludjunk. Öt éve a fáskamrában kaptunk helyet, most pedig egészen a Winterraum-ig bejutottunk :) Nagy lendületünk a kiszemelt Ostgrat aljáig repített minket, hogy szemügyre vegyük a beszállást. Szívmelengető volt újra látni ezt a hatalmas gránitpiramist, az égbeszökő tornyokkal tűzdelt déli gerinccel, már szinte izzadt a tenyerem a másnapi csúcstű-mászás miatt. A beszállás meglett, így visszatértünk vacsizni a házba. Beatrice, a házinéni mindenkit figyelmeztetett a másnapi viharos-esős időjárásra, úgyhogy B-tervként a Paralleler Ostgrat-ot néztük ki, ami egy rövidebb út a keleti gerinc mellett. Végül a ködös-felhős idő csak egy kis gyalogtúrát engedélyezett nekünk a hegyoldalban. Megcsodáltuk a 2009-ben épített Salbitbrücke-t, ami egy 90m-es függőhíd a déli és nyugati gerinc között, és elsétáltunk a Höhenberg-i Kereszthez, ahonnan szép kilátás nyílik (ha nem lett volna felhős) a völgy felé. Végül nem esett az eső, de azzal vigasztaltuk magunkat az elvesztegetett nap miatt, hogy a csúcsfotók ilyen időben nem mutatnak jól, és amúgy sem árt egy pihenőnap, hiszen nyaralni jöttünk vagy mifene :)
Másnap, július 25-én nekivágtunk az útnak. A házból szinte mindenki a déli vagy a nyugati gerincet vette célba, mi voltunk az egyetlen parti a keleti gerincen. Ez a magány plusz romantikát és szépséget adott az utunknak, no meg az útkeresés nemes feladatát. A beszállást a már kijárt ösvényen gyorsan elértük, s már kezdődhetett is a 21 kötélhosszas móka! A nehézség nem olyan kompakt 4-5-ös, mint a déli nagytesónál, több hossz csak 3-as, de szinte végig csodaszép stabil kőzeten mászhat a nagyérdemű. Még a könnyebb részeken is találtunk mindig nitteket, szögeket, persze azért nem olyan sűrűségben, mint Hohe Wand útjaiban. A kulcs egy 5a-ra számozott "steile Kante", persze kiharcoltam, hogy az enyém legyen. Olyan szépséges volt, hogy hangosan ujjongtam, örömömben kiáltottam is párat, s kissé zokon vettem, amikor felértem a standba, hogy már vége is! Feljebb következett még egy 5a hossz, hasonló szépségekkel, de a 4-es részekre se volt panaszunk.
Egy helyen, a második ereszkedés után - mert hogy két rövid ereszkedés is tarkítja a mászást - sajnos pár lépéssel többet mentünk balra, s egy fél kötélhosszt elvesztettünk az útból, de szerencsére hamar visszataláltunk a következő standba. Ez valahol a 15-16. kötélhosszban történt, valószínűleg itt volt a holtpontunk. Ezután azonban minden flottul haladt tovább. A kiszállásnál kicsi keresgélés után megleltük a normál utat, amin háromnegyed óra alatt fel lehet kapaszkodni a csúcsig. Az utolsó métereken már nagyon kalapált a szívem, na nem a magasság miatt, hiszen a csúcs épp nem éri el a háromezret, hanem a nagy találkozás miatt.
Végre megpillantottam Őt! Egy kb 15 méteres gránittű, tövében csúcskönyv és stand. Nem is bírtam magammal, rögtön bekötözködtem, Ádám kistandolt és már indultam is. Ötösért adják, az éles-peremes oldalán piaz technikával lehet feljutni. A stand felett 3 méterrel van egy szög, egy fura fellépés előtt, aztán nincs több akasztás, de ott már olyan erős volt a csúcsmágnes, hogy talán észre se vettem volna a nitteket :) Pikk-pakk fent találtam magam a tetején, talpam alatt a sziklatű, a hegy nyugati, déli, és keleti gerince, a szomszédos völgyek gleccseralakította kopársága és zöld mezői, a Hütte, a függőhíd, lejjebb pedig a parányi falvak. Felbiztosítottam Ádámot, aki gyorsan le is ereszkedett, mondván, hogy szédületes a látvány, és amúgy is egyszemélyes a hely.
Én vártam kicsit, mert hát carpe diem meg minden, és végül az áthajló oldalon dobtam le a kötelemet, hogy ott ereszkedjek a semmi fölött. A nyugati gerincet mászó parti másodmászója épp ott haladt el alattam, s felkiáltott: "ein Geschenk vom Himmel" (egy ajándék az égből)! Nagyon boldog voltam, valószínűleg fülig ért a szám. Bejegyeztük a sikeres csúcsmászásunkat a könyvbe, és lassan elindultunk lefelé, előbb sziklás-mászogatós terepen, majd hólejtőn, aztán a kuloárban. Fejlámpára nem volt szükség, és még vacsorát is kaptunk a házban! Fáradtan, de mosolyogva aludtam el.
Levezető kalandnak 26-án beszálltunk a Paralleler Ostgrat-ba, mert az idő a tegnapinál is szebb volt: sehol egy felhő, szikrázó napsütés, kék ég. Az első öt kötélhossz tömör gyönyör: 4-5-ös éles gerinc, csodás stabil grániton, jó biztosítottsággal.
Aztán következett egy hosszú sétaterep, amiben sikerült eléggé elkavarnunk, s habár rátaláltunk még egy kötélhosszra, de kettőt sajnos teljesen elvesztettünk. Így vagy úgy a kiszálló stand azért meglett, és a lejöveteli út a már ismerős terepen vezetett. Este a Hüttében a háziak kisfia, Jonas lejegyzetelt néhány magyar szót (iskolai házi feladat), s mindannyian derültünk a papírra vetett "BD", azaz BuDapest rövidítésén, ami egy vicces megjegyzés szerint Berg-Deutsch is lehetne :) Másnap reggel elbúcsúztunk, s a parkolóban egy rögtönzött visszapillantótükör szerelés (nagy volt a tehénforgalom, és kicsi az autók közötti hely), és a patakban egy cipőtalpmosás (a tehén mást is hagyott a földön) után újra mozgásba lendült az Alaptáborunk, ezúttal a Nagy Gleccsert vettük célba. Folytatás következik!
Fotóalbum a Salbitschijenről
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése