Aletsch gleccsertúra és Mönch

A Nagy Gleccseren át a Szerzetes feje búbjáig

Utazásunk harmadik állomásaként a nyárból a télbe értünk. A Rhone folyó partján eltöltött kempinges éjszaka után felkerekedtünk, s Fiesch-ben a felvonóval felutaztunk az Eggishorn kilátójához. Innen elvileg csodás kilátás nyílik az Aletsch Gleccserre. Nos, elvileg. Tiszta időben bizonyosan. A mi túranapunkon azonban földig értek a felhők, a kilátóponton szitált a köd, és mindenki igyekezett menedéket keresni vagy levonulni a szeles hegytetőről. Szerencsére nekünk ez nem az úticél, hanem a start volt, hiszen nem csak látni, hanem érinteni is akartuk a nagy jeget!

Mai tervünk szerint este már a Konkordia Hüttében alszunk. Ezt pár órás gleccsersétával lehet elérni. Kis bizonytalanság után (a Hüttéhez vezető út nyilván nem volt kitáblázva, s a térkép is kissé félrevezető volt) végül felkerültek a hágóvasak, és a megfelelő helyen "beszálltunk" az útba. A szürke időjárás előbb csak a kilátást zavarta, később szél is kerekedett, úgyhogy magunkra vettük a kabátot, sapkát, kesztyűt is. 3-4 órás hasadék-kerülgetéssel tarkított gyaloglás után pusztán ráérzésre kiharántoltunk a gleccserfolyam szélére, hogy megleljük a hegyoldalban a házhoz vezető meredek, köves ösvényszerűséget. Ádám csakhamar kiszúrt egy rövidke alumínium létrát, úgyhogy innen már könnyű volt, célegyenesbe kerültünk. Csupán az egykori gleccserszint széléig kellett felkapaszkodnunk (mintegy 150m!) a kitaposott, néhol kábellel és létrákkal kiépített úton. Itt már nem kockáztattunk, előzőleg foglaltunk magunknak helyet. Ez a ház központi helyen áll, a Konkordiaplatz-ról több három-négyezres csúcsot lehet elérni, ezért valószínűleg elég népszerű. Persze a kedvezőtlen időjárás miatt nem volt teltház, így nem okozott gondot a másnapi kényszerpihenőnap miatti újabb éjszakára az elhelyezésünk :) Olyan ramaty idő volt (köd, szél, eső, hó, majd mindezek kombinációja), hogy a házból csak a mosdóig jártunk ki, egyébként ki se dugtuk az orrunkat a meleg étkezőből. Olvasással, kártyázással, macska- és kutyasimogatással ütöttük agyon az üres órákat.

Késő délután javulni látszott a helyzet, s másnapra határozottan szép időt jósoltak. Nehéz volt elhinni, de reggelre tényleg eltűntek a viharfelhők. A ház északi oldala alatt a meredek sziklán szerpentinező mintegy 430 lépcsőfokos óriáslétrán ereszkedünk le a gleccser szélére, s csakhamar szikrázó napsütésben tapostuk a friss, buckás-szélfútta havat. A Jungfraufirn hasadékok szempontjából sokkal barátságosabb, mint az Aletsch lenti része: hóval takart, a rések is kisebbek, és halvány nyomok is látszódtak. Cserébe kicsit több szintet kell leküzdeni a Jungfraujoch-ig. A Jungfrau, a Joch és az obszervatórium piramisa szinte az indulástól végig látható volt, ami elég bosszantó tud lenni, ha annyira oda akarsz már érni :) Nagyjából három óra elteltével előttünk termett a leírások alapján várt, ám mégis meglepő ratrakolt sztráda. Mivel ide ér fel a Jungfraubahn, ami a magas jegyárak ellenére is meglehetősen népszerű a "kulturisták" körében, muszáj volt kiépíteni a helyszínt mindenféle kényelemmel, hiszen csak a gleccserért miért jönnének fel a kíani turistacsoportok?! A hegy gyomrába vájt múzeumkomplexum, a svájci óra-üzlet és szuvenírbolt, a gleccser fölötti panorámaétterem, a Jungfraura néző kávézó, a mini gleccserszánkópálya futószalagos felvonóval, a 30 méteres kifeszített drótkötél-csúszópálya, na az már valami... Hiába, a népszerűségnek túloldala is van. Immár hágóvas és kötél nélkül, kéz a kézben sétáltunk a nyelvtörő nevű Mönchsjochhüttéig a "körúton", a derékkivillantós felsőben-balerinacipőben botladozó távolkeleti kislányok és kalapos-napszemüveges, hiperszuper fényképezőgépekkel felvértezett fiúik között. Igyekeztünk se nem sírni, se nem nevetni a látottakon, pókerarccal léptünk be a házba.

Innen a Mönch-öt terveztük ostromolni a normál úton (PD+). Még előttünk volt a fél délután, ezért elsétáltunk a beszálláshoz, ami a háztól kb 10 percre található. Befizettünk a félpanzióra, jött is a háromfogásos vacsi, meg a büféreggeli és Marschtee, reggel 7 körül már a beszállásnál voltunk, ezúttal nem csak szemlélődni. Sajnos az első métereken akadtak gondjaim a tegnapi napsütésben felolvadt, majd éjjel jéggé fagyott vékony bevonattal a sziklákon, és a hágóvasas sziklamászás is szokatlan volt. Szerencsére az első nehézségeken átlendülve a lelki holtpontot is letudtam aznapra. A laposabb-meredekebb hógerinceket, a II-es sziklamászásokat később viszonylag könnyedén vettem. Legtöbb helyen kötél nélkül haladtunk, hiszen biztosítani nem nagyon volt lehetőség. Bal láb, jobb láb, csákány - és máris dúdoltam egy lendületes dalt, hogy ki ne essek a ritmusból :) Az utolsó hólejtő egy meredek balra kanyarral indul, itt szerencsére vaspóznákra lehet köztest akasztani, ha valaki igényli (naná!). Azután egy keskeny, de nem meredek, jól kitaposott gerincen egy utolsó lendület, és máris ott voltunk a 4107m-en, a csúcson! Se kereszt, se nagy placc a csúcsfotóhoz, csak egy rejtélyes sárga folt jelölte az út végét...

Körülnéztünk, a panoráma pazar volt! Észak felé alattunk a Kleine Scheidegg-i vasútállomás, Grindelwald, távolabb Interlaken. Jobbra valahol a szörnyű Ogre és a szintén tekintélyes Wetterhorn északi fala, a szikrázóan fehér Ewigschneefäld fölé magasodó Fiescherhorn, mögötte a Finsteraarhorn. Balra az obszervatórium piramisa, a csodaszép Jungfrau, az ikonikus-bámulatos Aletschhorn, az egész Aletsch Gleccser, az Eggishorn pengeéles egyenes gerince, ahonnan indultunk két napja, és a háttérben még a Matterhorn összetéveszthetetlen csúcsa is megörvendeztette a szemünket. Miután mindent jól szemügyre vettünk, sarkon fordultunk és következett a hosszú lemászás. Az átlagos svájci és osztrák alpintempótól jócskán elmaradva, de azért kora délután ismét a házban voltunk. Gondoltuk, átváltozunk egy kicsit szemlélődő turistává, és lesétáltunk az obszervatórimhoz, megnézni, mi minden csoda várja ott a vonattal érkező tömeget. Lifttel felszáguldottunk a kilátóba, ahol az egyetlen, túrához öltözött, bakancsos család rögtön megszólított minket, hogy készítsünk róluk fényképet - magyarok voltak.

Elidőztünk egy kicsit a hegy gyomrában kialakított "látványosságok" bejárásával, közben azt vettük észre, hogy eltűntek az emberek: lement az utolsó vonat. Végre a maga nyugalmát is élvezhettük a helynek, és a naplementében vöröslő táj szépséges kulisszái között sétáltunk fel a Hüttéhez. Ádám estére lázasnak érezte magát, elképzelhető, hogy napszúrást kapott (vagy kimerült volt a kialvatlanságtól, ugyanis a szobánkban egy osztrák nő egész éjjel úgy horkolt, hogy rajta kívül senki nem aludt...). Nekem pedig az elszántságom ment szabadságra (lehet, hasonló okból), ezért hosszas tanakodás után másnapra visszavonulót rendeltünk el az újabb csúcstámadás helyett. Javasoltam, hogy egy nap alatt szaladjunk le az Eggishorn-ig, illetve még tovább, a középső felvonóállomásig, és az utolsó kabinnal térjünk vissza Fiesch-be. Nos a terv megvalósult, a végén elég szűkösen (6 perccel zárás előtt értünk a felvonóhoz).

A Jungfraufirn-en hipp-hopp túl voltunk, na de a Konkordiaplatz tartogatott számunkra némi meglepetést... Hatalmas hasadékok, melyeket átlépni, átugrani, vagy 30-40m-es kitérővel kerülgetni kellett. Fárasztó volt a labirintusban az útkeresés, a folyamatos döntéshozatal: jobbra vagy balra kerüljük, vagy esetleg ugorjuk-e át? Magunkat motiválva és szórakoztatva a Mönchsjochhüttétől egészen a kiszállásig megszámoltuk a hasadékokat (csak azokat, amik kizökkentettek a normál lépésritmusból). A végeredmény 526, ebből több mint 400 a Konkordiától a kiszállásig! Nem csekély összeg ez nekem, aki mindeddig nem volt nagy barátságban a gleccserekkel. Úgy hiszem, ezt az Óriást ezúttal sikerült megszelidítenem :)

A Mozgó Alaptábor hűségesen várt minket a rejtekhelyén, visszatértünk a Reckingen-i kempingünkbe, és másnap az északi falakat is szemügyre vettük Grindelwald-ból. Ezután búcsút intettünk Svájcnak és a négyezres hegyeknek. Utolsó állomásunk Ötztal volt, estére már a Kanuertal-i út szélén ért minket az éjszaka.

Fotóalbum a túráról